Bokreta Hírlevél
2008. március

Épülő projektek

Mind a Pasaréti úti mind a Viola utca 13-15. szám alatt épülő Bokréta Ház elérte az 50%-os készültségi szintet.
A Viola utcai után a Pasaréti úton is megkezdődött a burkolatválasztást. Mind a két házat ez év szeptemberében adjuk át. Lakások még leköthetőek 44-82 négyzetméteresig. Keresse értékesítőinket a 457 07 58-as vagy a 219 08 31-as telefonszámokon! Vagy tekintse meg aktuális kínálatunkat a www.bokreta.hu honlapon!

www.bokreta.hu

Lakásvásár

Március 7. és 9. között idén tavasszal is megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvénye. A márciusi, 12. Lakásvásár egyben szezonnyitó is. Szokás szerint a SYMA Csarnokba költözik egy hétvégére a lakáspiac. Kiderül, mit kínálnak az eladók és mennyiért, akárcsak az, mire vágynak a vevők 2008 tavaszán.
A mintegy kétszáz kiállító új és használt lakásokkal, telkekkel készül, a bankok és biztosítók pedig személyre szabott hitelinformációkkal segítik a leendő vásárlókat. A Lakásvásár családi program is, a kicsik az ingyenes Gyermekjátszótéren, pedagógusok felügyeletével játszhatnak, amíg a szülők begyűjtik a lakásalaprajzokat, árakat és hitelinformációkat. Hagyományosan lesz Internet Cafe és ingyenes jogi tanácsadás is; a látogatók adásvétellel, bérlettel kapcsolatos problémáikkal fordulhatnak a Hidasi és Társai ügyvédi Iroda munkatársaihoz.
A 12. budapesti Lakásvásár március 7-án (pénteken) 14-18 óra között, míg 8-án és 9-én 10-18 óra között várja az otthonteremtőket - a megszokott 800 forintos belépődíjért.
Ahogy a helyszín, a mottó sem változik évek óta: "Találja meg otthonát három nap alatt!"
Keresse a jellegzetes Bokréta házat a B5-ös standon!

www.bokreta.hu

Burkolatválasztás, bejárás

A helyiségkönyv kitöltés határideje lejárt. A kitöltött helyiségkönyveket módosítani nem áll módunkban, átadásra kerültek a kivitelező cégnek, annak érdekében, hogy az építkezés az ütemtervnek megfelelően haladjon. A ház 50%-os készültségi szinten áll, a válaszfalazás és a gépészeti szerelvényezés folyamatban van. Vevőinknek lehetőséget adunk épülő lakásának megtekintésére az építkezés ideje alatt, a kivitelező által meghatározott időpontokban.
Átlagosan 3 alkalommal van lehetőség lakásának megtekintésére, egy bejárás ideje kb. 30 perc.
A bejárások idejéről műszaki munkatársunk előre értesítést küld, elkíséri az építkezésre és jegyzőkönyvet vesz föl, melyet továbbít a kivitelezőnek. Az első lakásbejárásról értesítést küldünk, de telefonon informálódhatnak Gelencsér Alidánál a következő telefonszámon: 457 07 57/120.

www.bokreta.hu

Bokréta Fotópályázat 2008

"Otthon a Bokréta Házban" címmel fotópályázatot hirdetünk 2008. május 31.-ig!
Küldje be saját készítésű fotóját újonnan berendezett Bokréta otthonáról, és a legjobbakat ajándékkönyvvel jutalmazzuk!

Feltételek:


- A fotón személyek is látszódhatnak, de elég a lakás belső berendezése is
- A fotók lehetnek humorosak is, sőt pluszként értékeljük!
- A fotóhoz rövid, pár soros észrevételt, magyarázatot is írhat, de nem kötelező!
- Kérjük, hogy eredeti felvételeket ne küldjön, mert a fotókat nem áll módunkban visszaküldeni!
- A beküldő hozzájárul ahhoz, hogy fotóját on-line vagy írott formában megjelentetjük!
- Kérjük, adja meg nevét, elérhetőségét, hogy nyereményéről értesíteni tudjuk!

A fotókat a v.visnyei@bokreta.hu e-mail címre, vagy levélben (Bokréta Lakáscentrum, 1094 Bp., Bokréta u. 11-13.) kérjük elküldeni.
Eredményhirdetés: 2008. június 6.-án a www.bokréta.hu főoldalon! A nyertesek a "Lakásvásárlók Kézikönyvét" kapják ajándékba!

Március 15.

Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
A bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. 15.-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig néhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét a Nemzeti Dal-t. Délután nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol már több tízezer ember jelent meg. Itt felolvasták a 12 pontot és Petőfi is elszavalta költeményét. Ezután a Várba vonultak, hogy a Helytartótanáccsal elfogadtassák követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották.

Húsvét

A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban.
A dátum évről évre változik. Attól függ, hogy mikor van az első telihold március 21 után, és az utána következő első vasárnap lesz a Húsvét. Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával Jézus és a tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pĺsk(svéd), Pĺske(norvég), Paste(román).

Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták. Később az egyiptomi templomokat is kidíszítették velük tavasszal. Ma a legmesteribben díszített tojásokat az ukránok készítik. Itt van erre egy szép példa:

A liliom is ősi pogány szimbólum, a termékenység jele, szintúgy a gyertyák, amik az ilyenkor rakott nagy tüzekre emlékeztetnek.