// 2005 - 05 - 25
 
     
   

Új Bokréta Ház építése kezdődött

Cégünk nagyszabású beruházásában megkezdődött a Diószeghy utcai társasház szerkezeti építése. A gyorsan fejlődő Józsefvárosban, a Diószeghy u. 15. szám alatt, a Dugonics utca sarkán, nagyobbrészt 40-50 nm-es, kis lakások épülnek, nagyon jó tájolással és kis erkéllyel.

A hétemeletes épületben összesen 97 lakás épül, amelyeket jövő év június 20.-án adunk át a tulajdonosoknak. A nagyirányú érdeklődést mutatja, hogy a lakások 40 %-a már elkelt, de kis lakásokból még mindig nagy a választék és már 10 % foglalóval leköthetők.

A pinceszinten található teremgarázsban biztonságosan és az időjárástól védetten lehet a gépkocsikat elhelyezni, a zárt kertben pedig kedvező áron fedetlen beállóhelyek is vásárolhatók. Partnerünknél, a Raiffeisen Banknál az államilag támogatott hitelek mellett lehetőség van a Fészekrakó program előnyeit is kihasználni, emiatt fiataloknak kifejezetten ajánlható első lakásként.

További információ


   

Viola u. II. ütem

A IX. Viola utcában az I. ütem sikeres bemutatkozása után nemrég elindult a II. ütem értékesítése is. A második ütemben 86 db, nagyobbrészt kis alapterületű, jó beosztású és fekvésű lakás épül jövő szeptemberi átadással. A lakások már 10 % foglalóval leköthetők, és a továbbiakban kedvező részletfizetésre van lehetőség.

A ferencvárosi tömbrehabilitáció kellős közepén épülő társasház nagy belső parkkal és teremgarázzsal rendelkezik, ahol a lakók biztonságosan elhelyezhetik gépkocsijukat. A környék közlekedése kiváló, így a belváros közelsége miatt nemcsak fiataloknak ajánlhatók az itt épülő otthonok.

További információ


   

Új építésű üzlet- és irodahelyiségek eladók

Cégünk beruházásában az elmúlt években már több Bokréta Ház épült, amelyek földszintjén üzlethelyiségek kaptak helyet. Ezek közül még néhány leendő tulajdonosára vár, és bővített szerkezetkész vagy kulcsrakész állapotban azonnal birtokba vehető. Négy kerületben, nyolc különböző helyszínen, közel 30 szabad helyiség szerepel kínálatunkban.

A helyiségek közül legkisebb 18 nm-es, a legnagyobb 330 nm, ez utóbbi - sok egyéb funkció mellett - elsősorban vendéglátóipari tevékenységre (exkluzív étterem) alkalmas.
A vételár kifizetése - 10 % foglaló mellett - kedvező részletekben történhet, de Ügyfeleinknek hosszú távú lízingkonstrukciót is tudunk ajánlani.

Amennyiben Önt érdekli új építésű iroda- vagy üzlethelyiség a népszerű Bokréta Házakban, kérjük vegye fel a kapcsolatot értékesítőinkkel! (tel: 457-0758)

További információ


   

Megjelent a Lakásvásárlók Kézikönyve

Az Immo-Rohr Kft. gondozásában nemrég megjelent Lakásvásárlók kézikönyve című kötet.

A Szalai Anna szerkesztette könyv lépésről lépésre vezeti végig az érintettet a lakásvásárlás összetett, több embert, mi több szakembert igénylő folyamatán. Ennek megfelelően terjedelmes fejezetben tárgyalja a szerződéskötés részleteit. Nem hanyagolja el a rendelkezésre álló banki hitelek bemutatását.

A kézikönyv frissességét bizonyítja, hogy kitér a februárban bevezetett Fészekrakó programra is. A műszaki fejezet felhívja a figyelmet mindenre, amit a kivitelező munkája közben ellenőriznünk kell. Érzékletesen bizonyítja, miért érdemes szakképzett költöztetőkhöz fordulnunk, lelkes baráti társaság helyett. Itt sem ér véget a kötet, arról sem felejt el tájékoztatni, miféle jogaink vannak, amikor megjelenünk a társasház alapító közgyűlésén. A könyv kapható a nagyobb könyvesboltokban és a Bokréta Lakáscentrumban, ára 2480 Ft.


   

Friss Hírek az Építkezésekről

A Bokréta Házak a terveknek megfelelő ütemben épülnek, erről Ön is meggyőződhet, ha kilátogat a helyszínekre.

Cégünk azokra is gondolt, akiknek erre nincs lehetősége, ezért 2 hetente fotósorozat készül az építkezésekről, ami honlapunkra azonnal felkerül, így akár már otthon, a karosszékből figyelemmel kísérheti lakása felépülését.

Kérjük látogasson el rendszeresen honlapunkra, hogy saját szemével győződjön meg, arról, hogy a Bokréta Garancia valóban határidőre való teljesítést jelent.

További információ